Domokos László

Domokos László megbeszélése Tarlós Istvánnal

2016-01-08 11:12
Az Állami Számvevőszék tanácsadó tevékenysége keretében rendszeresen konzultál az önkormányzati érdekszövetségekkel. 2016. január 7-én a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnökét, Tarlós Istvánt fogadta hivatalában Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A szakmai találkozó alkalmával Domokos László többek között szót ejtett az önkormányzati cégek ellenőrzéseinek tapasztalatairól, az ÁSZ korrupcióellenes tevékenységről, valamint az állammenedzsment megújítására tett javaslatairól is.  A találkozón részt vett Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes is.

 

A találkozó alkalmával Domokos László hangsúlyozta: az ÁSZ kiemelt figyelmet fordít a többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ellenőrzésére, melynek lehetőségét a számvevőszéki törvény 2011-től hatályos módosítása teremtette meg.

Domokos László megbeszélése Tarlós Istvánnal

Az ÁSZ 2015-ben kiemelt hangsúlyt fektetett az önkormányzati cégek ellenőrzésére. Domokos László rámutatott: Az ÁSZ 35 távhőszolgáltató és 9 hulladékgazdálkodó cég ellenőrzését végezte el tavaly, továbbá hamarosan megkezdi a megyei jogú városok vállalatainak, valamint a fővárosi kerületek önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságainak ellenőrzését is - hangsúlyozta Domokos László.

 

Az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján fogalmaztuk meg az állammenedzsment megújítására vonatkozó javaslatainkat is - emelte ki Domokos László. Majd hozzátette: Ennek része a cégek integritásközpontú működésének erősítése, amelynek érdekében az ÁSZ kiterjesztette a korrupciós kockázatokat és a szervezetek védettségét feltérképező integritás felmérését az állami tulajdonú vállalatokra, valamint ősztől az önkormányzati cégek számára is kitölthető lesz az önkéntes teszt.

Domokos László megbeszélése Tarlós Istvánnal

Tarlós István hangsúlyozta: Kiemelten fontosnak tarja a korrupció elleni védettség erősítését és ennek érdekében a Főváros már számos lépést tett az elmúlt években. A Főváros és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége egyaránt együttműködő partnernek tekinti az Állami Számvevőszéket, és szívesen csatlakozik az önkéntes kezdeményezéshez - tette hozzá a főpolgármester.