Domokos László

Domokos László nyitotta meg a Közszolgáltatási elemző szak záróvizsgáját

2017-06-12 10:43
Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László nyitotta meg a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara és az ÁSZ együttműködésével elindított „Közszolgáltatási elemző” továbbképzési szak záróvizsgáját. A nap folyamán a Számvevőszék több mint húsz munkatársa tesz vizsgát.
Domokos László megnyitóbeszédében a vizsgázókat köszöntve felhívta a figyelmet arra, hogy a záróvizsga a Miskolci Egyetem és az Állami Számvevőszék együttműködésének egyik különösen fontos állomása. „Én magam biztos voltam abban is, hogy az ÁSZ-nak lesz legalább 20 olyan munkatársa, aki bátrán vállalja a kihívást, és elsőként szerzi meg a közszolgáltatási elemző képzettséget. Így elsőként Önöknek köszönöm meg, hogy nem kellett csalódnom, Önök önként jelentkeztek erre a feladatra, és – számvevői munkájuk mellett, a szabadidejük jelentős részét feláldozva – eleget tettek a követelményeknek” – mondta az Ász elnöke, aki ezt követően a programban résztvevő tanároknak is megköszönte munkájukat.
 
A záróvizsgán eredményesen szereplő dolgozók tudását az ÁSZ rögtön kamatoztatja is: a közeljövőben minden sikeres vizsgázó egy önálló elemzés elkészítésével mutathatja meg elemzési készségeit. Az ÁSZ elnöke biztosította hallgatóságát: az elemzési feladatot jól megoldó kollégák a továbbiakban is rendszeresen hasznosíthatják majd a továbbképzés során megszerzett ismereteiket.
 
A képzés célja olyan számvevők, valamint a közszolgáltató szervezetek részére olyan szakemberek képzése volt, akik hozzá tudnak járulni a közpénzekkel való hatékony és átlátható gazdálkodáshoz, ezáltal az állammenedzsment fejlesztéséhez. A Számvevőszéket az Országgyűlés 2015-ben kérte fel arra, hogy szélesítse a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenységét és támogassa az etikus közpénzügyi vezetőképzést.
 
Az érdeklődők a linkre kattintva olvashatják el Domokos László teljes beszédét. A megnyitóról szóló részletes cikkünk pedig ezen az oldalon olvasható.