Domokos László

Domokos László nyitotta meg az ÁSZ konferencáját és vezetőképző programját

2017-10-26 13:10
A közszféra szervezeteinek vezetőire jelentős felelősség hárul a közjó szolgálatában – hangsúlyozta Domokos László elnök, az Állami Számvevőszék által szervezett „Közszolgáltató szervezetek menedzsmentje – Fókuszban a múzeumok” című konferencia és vezetőképző program nyitóelőadásában. Az ÁSZ elnöke rámutatott: a közszféra intézményvezetőinek nemcsak szakmai, hanem vezetői ismeretekkel is rendelkezniük kell, ezért folyamatosan képezniük kell magukat, azért hogy meg tudjanak felelni a velük szemben támasztott egyre összetettebb elvárásoknak. Az ÁSZ vezetőképző programja ehhez nyújt támogatást, elsőként a múzeumi vezetőknek.

Domokos László kiemelte: az ÁSZ 2010 óta tudatosan törekszik a tapasztalatai átadására, amit a 2011-től hatályos számvevőszéki törvény is megerősített az ÁSZ tanácsadó tevékenységének meghatározásával. Mint mondta: az ÁSZ tanácsadó tevékenységének célja a tudásmegosztás, a „jó gyakorlatok” terjesztése, valamint a közpénzügyi és vezetői ismeretek fejlesztése a közpénzügyi rendszer szervezetei körében. Felidézte: e célt erősítette meg, hogy 2015-ben az Országgyűlés határozatában bízta meg a Számvevőszéket, hogy szélesítse a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenységét és támogassa az etikus közpénzügyi vezetőképzést a közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodásban érintett szervezetek tekintetében.

 

Domokos László nyitotta meg az ÁSZ konferencáját és vezetőképző programját

 

Az ÁSZ elnöke ismertette: a közpénzügyi vezetőképzésbe történő ingyenes bekapcsolódás lehetőségét elsőként az ÁSZ a múzeumok igazgatói, főigazgatói részére ajánlotta fel. Hozzátette: a múzeumok első számú vezetői részére szervezett képzés közvetlenül a nyitókonferencia után, négy, egyenként egy óra időtartamú előadással indul, majd pénteken interaktív elemeket is tartalmazó előadásokkal folytatódik. Ezt követően a résztvevők több hetes távoktatás keretében mélyíthetik el tudásukat. Az ÁSZ elnöke hozzátette: a képzési tematikát – a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézetével együttműködve – úgy alakítottuk ki, hogy az előadások kifejezetten a költségvetési intézmények első számú vezetői részére nyújtsanak hasznos ismereteket.
 
 
 
Domokos László nyitotta meg az ÁSZ konferencáját és vezetőképző programját
 
 
Domokos László a múzeumi ellenőrzések megállapításait összegezve elmondta: az ÁSZ az egyes intézmények tekintetében eltérő mértékű, de olyan sorozatos szabálytalanságokat tárt fel, amelyek veszélyeztethetik a múzeumok által kezelt, állami tulajdonban lévő kulturális javak megőrzését. Kiemelten felhívta a figyelmet a vezetői irányítási rendszerekben tapasztalt hiányosságokra, szabálytalanságokra. Hangsúlyozta:  a múzeumok ellenőrzése során feltárt pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságok visszavezethetők a vezetői irányítási gyakorlatból fakadó hiányosságokra.
 
Domokos László előadásáról bővebben itt olvashat.