Domokos László

Megfelelő gondossággal gazdálkodjanak az állami szervezetek

2009-09-16 18:29
Domokos László, a parlamenti ülésszak első napján petíciót adott át az Országgyűlés alelnökének, s interpellációt intézett a pénzügyminiszterhez. A két esemény kapcsán készített interjúban részletesen elmondja véleményét a témákkal kapcsolatban.
Domokos László az Országgyűlés alelnökének, Harrach Péternek átadott egy petíciót, melyben 1600 békés megyei ember tiltakozott a Bajnai-kormány szeptember 1-jén hozott olyan rendelkezéseivel szemben, amelyek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának lehetőségeit, szabályait szűkítik. Például az 55 éven felüliek nem lehetnek részesei az ellátásnak, a módosítások továbbá megnövelik a bürokráciát, mert újabb vizsgálatokra van szükség, ami természetesen további többletköltségeket eredményez, s összességében csökkenteni akarja mind Békés megyében, mind az országban az íly módon foglalkoztatottak számát.

A petícióban felhívják a figyelmet, hogy a foglalkoztatottak mögött családok vannak, akiknek munka helyett most újra segélyt kell adni - ha van miből, hisz mindenki tudja, hogy a 2010-es költségvetésnek a legnagyobb vesztesei éppen a szociálisan rászorulókat segítő önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek.

A Domokos Lászlóval készített interjút itt tekintheti meg:


A petíció átadásakor Domokos László azt kérte Harrach Péter alelnöktől, hogy kövesse nyomon az ügyet, mert úgy gondolja, hogy  az alelnök személye a garancia arra, hogy az érintettek problémája megoldódjon.

Domokos László az őszi ülésszak első napján a petíció mellett interpellációt intézett a pénzügyminiszterhez is. Mint a képviselő elmondja az interpelláció egy sajátos intézménye a parlamentnek, ahol a képviselő kérdést tesz fel, melyre a miniszternek kötelessége válaszolni, s a képviselőnek lehetősége van viszontválaszban a választ elfogadni vagy elutasítani, melyről a parlament többségi szavazattal szavazni fog.

peticio6_430_471_20090916180529_327.jpg

Domokos László átadja Harrach Péternek a petíciót

Mindenki tudja, hogy nehéz helyzetben van a magyar gazdaság és a költségvetés - ezt Oszkó Péter pénzügyminiszter is el szokta mondani, eközben van a dolognak egy másik olvasata is. Közismert, hogy a magyar államnak komoly vagyontárgyai vannak, amelyekkel való gondos gazdálkodás nem éppen erénye a szocialista kormánynak. Az Állami Számvevőszék is kritikával illette legutóbbi jelentésében, ezért a Fidesz frakcióban most ezeket a kérdéseket járják körül. A megyei önkormányzat elnöke reméli, hogy a kérdés elől nem futamodik meg a pénzügyminiszter, hisz a szocialista kormányzatnak jellemző vonása a titkolózás és a mutyizás.

Domokos László interpellációjában arra kérdez rá, hogy az a belső vizsgálat, ami feltárja a belső szabálytalanságokat - amelyről az Állami Számvevőszék kimondta, hogy semmis a szerződés, ennek a vizsgálati anyagát, személyes felelőseit - miért nem elérhető a nyilvánosság számára. A szabálytalanságok feltárásában a Fidesz munkáját leginkább a nyilvánosság segítheti, hiszen a Fidesz a mostani kormánnyal ellentétben nem a titkolózásra, hanem a nyilvánosságra törekedne. A sukorói ingatlancsere kacsán 500 millió forintos kár érte volna a magyar államot, ha nincs a nyilvánosság, erről nem is tudhatnánk.


Ha megnézzük, hogy a költségvetésben mennyi baj van, mégis úgy látszik, hogy a pénzügyminiszternek ez az 500 millió forint nem fáj. A Fidesz szerint van más mód is a költségvetésben, például az állami szervezetek megfelelő gondossággal gazdálkodjanak, s az állami vagyonnal is a valódi értékén számoljanak el - mert Domokos László szerint ebben is sok milliárd forintos lehetőség van, mellyel pédául munkahelyteremtéshez tudna hozzájárulni a kormányzat - nem pedig elvenni, amit a következő hónapokban terveznek.

Domokos László Online

-ba-