Domokos László Az Állami Számvevőszék Elnöke

Domokos László hírportál

Működik a fenntartható kifehérítés modellje

2019-11-27 14:14
A gazdaság fokozatos kifehérítésével jelentősen nagyobb adóbevétel keletkezik, a többletet pedig lehetne a személyi jövedelemadó mérséklésére fordítani az Állami Számvevőszék elnöke szerint. Domokos László a növekedés.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta: az állam a munkát terhelő adók csökkentésével fektethet leginkább a jövőbe.
Fegyelmezettnek értékelte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Növekedésnek adott interjúban a 2018. évi központi költségvetés végrehajtását. Az ÁSZ megállapításai szerint a költségvetési intézményrendszer 2018-ban is biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét. Domokos László hangsúlyozta, hazánkban működik a fenntartható kifehérítés modellje, „tavaly a költségvetés bevételei 6,2 százalékkal haladták meg a tervezettet, ez mintegy 750–800 milliárd forintos többletet jelentett" – ismertette a számokat. Mint mondta, hatalmas eredmény, hogy a legutóbbi lezárt évben - az egyébként is magasabban tervezett - bevételek is túlteljesültek.
 
Domokos László az interjúban rámutatott: a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság okozta negatív hatások még 2013-ban is érződtek, a kormány „hadigazdálkodást" folytatott, az ágazati különadók bevezetése mellett többször adóemelést kellett végrehajtani. Az ÁSZ-elnök úgy véli, a fordulatot az hozta el, hogy 2012-ben – még nemzetgazdasági miniszterként – Matolcsy György bejelentette a pénztárgépek és az adóhatóság rendszereinek online összekapcsolását. Ezzel pedig elindította a gazdaság fehéredésének folyamatát és lerakta az ügyfélbarát adózási rendszer alapjait.
 
Az egyszámjegyű személyi jövedelemadóval kapcsolatban az ÁSZ elnöke kiemelte, akkor lehet kedvezőbb adózást ígérni, ha rendben vannak a fundamentumok, ami a monetáris és a fiskális politika kedvező együttállásával jön létre. „Miután ez most teljesül, jómagam maximálisan egyetértek az szja-kulcs mérséklésének gondolatával" – jelentette ki Domokos László a Növekedésnek. Hozzátette ugyanakkor: az államnak állnia kell a kiadásait, és törlesztenie az államadósságot, amellett, hogy a jövőbe fektet a munkát terhelő adók csökkentésével. A mérséklés kapcsán leszögezte: reális Varga Mihály adócsökkentési javaslata és a 2021-es időpont is, a felkészülést pedig már most el kell kezdeni.
 
_600
(Fotó: Kőhalmi Péter)
 
Az interjúban Domokos László kitért a munkaerőpiac aktuális helyzetére, valamint beszélt az ingatlan- és hitelbuborék gazdaságpolitikára gyakorolt hatásáról is.
 

Partnereim