Domokos László

Nemzetközi korrupcióellenes szeminárium és Solidus-díj

2019-03-04 13:00
Az Állami Számvevőszék idén hatodik alkalommal rendezi meg a korrupció megelőzésével foglalkozó nemzetközi szemináriumát. Az integritás szemináriumon 2019. március 4. és 8. között 16, többségében közel-keleti, afrikai és dél-amerikai ország 31 számvevője vesz részt. Az ötnapos szakmai esemény célja az integritás alapú közigazgatási kultúra elterjesztése és a transzparens államműködés fejlesztésének támogatása az érintett – elsősorban fejlődő – országokban a legjobb hazai és nemzetközi gyakorlatok megosztásán keresztül.
A nemzetközi integritás szemináriumot Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke nyitotta meg. Beszédében az ÁSZ elnöke hangsúlyozta: a korrupció azért is olyan ártalmas, mert rombolja az államba vetett bizalmat. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy egyes magyarországi pártok az ÁSZ által feltárt törvénysértések elismerése, a következmények vállalása helyett, pártpolitikai indíttatású támadásokat intéznek a független Állami Számvevőszék ellen. Meggyőződésem, hogy mindez súlyosan rombolja a demokratikus jogállamba vetett bizalmat – tette hozzá az ÁSZ elnöke.
 
 Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke nyitotta meg az idei nemzetközi korrupcióellenes szemináriumot
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke nyitotta meg az idei nemzetközi korrupcióellenes szemináriumot
 
 
A nyitókonferencián az elnöki beszéd után Domokos László átadta a 2019-es Solidus-díjakat. A Solidus-díj azoknak a természetes személyeknek adományozható, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak az Állami Számvevőszék céljainak eléréséhez, tevékenységének ellátásához és fejlesztéséhez, alkotmányos szerepének betöltéséhez, és társadalmi megbecsüléséhez. A 2016-ban alapított elismerést idén Warvasovszky Tihamér alelnök és Einar Gørrissen, az INTOSAI Fejlesztési Kezdeményezése vezérigazgatója vehette át
 
Domokos László és a Solidus-díjazottak Warvasovszky Tihamér (ÁSZ alelnöke) és Einar Gørrissen (INTOSAI Fejlesztési Kezdeményezése vezérigazgatója)
Domokos László és a Solidus-díjazottak
Warvasovszky Tihamér (ÁSZ alelnöke) és Einar Gørrissen (INTOSAI Fejlesztési Kezdeményezése vezérigazgatója)