Domokos László

Sörfesztivál és Csülökparádé Békéscsabán

2012-06-11 11:49
2012. június 7 - 10. között 11. alkalommal rendezték meg a Csabai Sörfesztivált és Csülökparádét. A rendezvény fővédnöke, valamint a csülökfőző vereseny zsűri tagja Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke volt.
A hagyományosnak tekinthető békéscsabai sörfesztivált 2001. óta rendezik meg. Célja, hogy fellendítse Békéscsaba idegenforgalmát, erősítse a nemzetközi kapcsolatokat, népszerűsítse a sörfogyasztást, valamint bemutassa a gasztronómiai különlegességeket. A négy napos fesztivál több különlegességgel is szolgált. A nagy sörgyárak mellett bemutatkoztak a Házi Kézműves Sörfőzdék is.

 

Forrás:MTI

 

Szombaton ismét megrendezték a csülökpörkölt főző versenyt, amelynek fővédnöke Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter volt. A versenyre 106 csapat jelentkezett és közel 400 kiló csülök felhasználásával készítették el különbőzó módon a pörkölteket. A főzés megkezdését követően a zsűri tagjai körbejárták a csapatokat, figyelték az előkészületeket, a terítéket, és volt ahol már meg is kóstolhatták az ételt.

 

Domokos László a csülökfőző versenyen

Domokos László megkóstolja a csülkös ételt


Az elkészült pörköltet a zsűri sátrába vitték, ahol többek között pontozták a tálalást, a színt, az illatot, állagot, és az ízt. A zsűrinek nem volt könnyű dolga.

 

Domokos László zsűrizi a csülökpörköltet

Domokos László zsűrizés közben


A rendezvény keretein belül második alkalommal került megrendezésre a Békés Megye Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár, amelynek során Békéscsaba és Békés megye jellegzetességeivel, mezőgazdasági termékeivel, sajátosságaival, kézműves értékeivel ismerkedhettek meg a látogatók.