Domokos László

Vitaestet tartott a Joint Venture Szövetség

2016-06-16 15:16
Az idén 30 éves Joint Venture Szövetség 2016. június 15-én rendezte meg újszerű vitaestjét „Áldás vagy átok a külföldi tőke?” címmel. A rendezvény zsűrijének elnöki pozícióját Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke látta el, közösen értékelve Dr. Antalóczy Katalin és Dr. Bod Péter Ákos egyetemi tanárokkal.  
Az esemény a Joint Venture Szövetség kiemelt rendezvénye, közösségteremtő, intellektuális játék, amely egyszerre volt vetélkedő, szórakozás és tapasztalatcsere is. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevő vitapartnerek kerekasztal-beszélgetés során hozzák fel érveiket a külföldi tőke magyar gazdaságra gyakorolt hatása kapcsán.
 
A két legjobbnak választott csapat a helyszínen „Mit hoz a jövő Európa, mit hoz a jövő Magyarország?” című témában fejtette ki gondolatait, valamint mutatta be vitakészségét, amelyet a három fős zsűri értékelt, majd a legjobbat a közönség választotta ki.  
 
A rendezvény során elhangzott gondolatok a jövőben egy könyv gerincét adják majd, amelynek címére a szervezők pályázatot írtak ki, ezzel is erősítve azt, hogy mindenki, közelebb érezhesse magához az ügyet.