Domokos László

A képzés és a tanulás hozza el a szakmai fejlődést

2021-09-14 00:00
Hat évvel ezelőtt az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem közös tanszékének létrehozásával egy olyan együttműködés vette kezdetét, amelynek célja a rátermett és egyben átfogó szakmai tudással rendelkező közszolgálati elemzők, illetve közszolgáltatási teljesítménymenedzserek képzése.
A munka idén is megkezdődött: a tanévnyitó ünnepélyes keretek között szeptember 14-én az ÁSZ Üvegtermében zajlott. Örömömre szolgál, hogy a 2021/22-es tanévben a közszolgáltatási elemző és közszolgáltatási teljesítménymenedzser szakirányú továbbképzésre már 25 számvevő iratkozott be. Tanulmányaikat a napokban megkezdő munkatársaimnak először is gratulálni szeretnék, hiszen első nagy sikerüket már elérték: túljutottak egy szigorú kiválasztási folyamaton. Kívánom, hogy legyenek erősek és kitartóak, valamint akkor se veszítsék el az önmagukba vetett hitüket, amikor nehézségekkel kell szembenézniük! Érjék el, hogy óriások vállán állva vigyenek véghez óriási tetteket!
 
tanevnyito
 
A tanév megnyitása mellett természetesen azokról sem feledkezhettünk meg, akik immár a megszerzett tudásukról számot adva, sikeres államvizsgákat követően voltak jelen az eseményen. A diplomaosztóra az elmúlt években a Miskolci Egyetemen került sor, most azonban rendhagyó módon az ÁSZ székházában vehette át diplomáját 32 munkatársunk. Büszkeséggel tölt el, hogy a szakirányú képzésben résztvevők közül ketten is úgy döntöttek, hogy doktori képzés keretében folytatják tanulmányaikat a Miskolci Egyetemen.
 
diplomaoszto
 
A diploma átadása, illetve annak átvétele egy ünnep, a sikeresen elvégzett tanulmányok ünnepe. Amellett, hogy gratulálok munkatársaimnak a diplomájuk megszerzéséhez, köszönetet is szeretnék mondani, hiszen az erőfeszítéseik árán megszerzett tudás nemcsak őket, hanem az ÁSZ-t is gazdagítja majd. Ehhez kívánok nekik sok erőt és jó egészséget!