Domokos László

Alapítványi bál a szarvasi gyerekekért

2022-05-04 15:11
Nagy örömmel vettem részt a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, valamint a Bóbita Alapítvány által megszervezett Bóbita Alapítványi Bálon. Az immár 25. alkalommal megrendezett est teljes bevételét idén is a szarvasi intézménybe járó gyerekek javára fordítják a szervezők.
„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé!” Ez a Böjte Csaba atyától származó gondolat jutott az eszembe, amikor beléptem a szarvasi Árpád Szálló gyönyörű épületébe. Nem titok, hogy minden olyan rendezvény nagyon közel áll a szívemhez, amelynek középpontjában a gondoskodás, a törődés és a tenni akarás áll, így a hétvégén is nagy örömmel látogattam el Szarvasra, hogy egy nemes célt, a helyben tanuló gyerekek minőségi oktatásának megvalósítását támogathassam.
 
A Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda hosszú évek óta a hazai és Kárpát-medencei pedagógusképzés ismert és elismert gyakorlóintézménye, amelynek szakmailag felkészült és elhivatott pedagógusai, illetve dolgozói nem csupán a helyi nevelés, de a nemzet nevelésének ügye iránt is elkötelezettek. Úgy gondolom, hogy a bálon megjelent támogatók nagy száma is elsősorban az ő munkájuk előtti főhajtás.
 
Ahogy a tanulók műsorát néztem, magam is visszagondoltam az iskolában eltöltött évekre, illetve azokra az oktatási intézményekre és pedagógusokra, amelyeknek és akiknek én is sokat köszönhetek. Őszintén remélem, hogy a szarvasi gyakorlóintézmény és annak lelkes pedagógusai is még nagyon sokáig töltik majd be ezt a rendkívül hálás szerepet a gyerekek életében.
 
Bízom benne, hogy sikeresen zárult az alapítványi bál, az adományokat pedig sikerül majd a minőségi és korszerű oktatás feltételeinek megteremtésére, fejlesztésére fordítani.