Domokos László

Az amatőr színjátszás értéket képvisel

2020-07-10 07:00
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a magyar közösségi összefogás kiemelkedő példájaként említi a Nemzeti Művelődési Intézet Pajtaszínház Programját, amelynek elmúlt éveit, sikereit és élményeit egy kiadvány foglalja össze.
Domokos László szerint fontos, hogy a magyar művészet hagyományai, a magyar népi kultúra gondozása tovább öröklődjön. Az iskolai neveléstől kezdve, a családi közegen át egészen az intézményekig nyúló kultúrának mindenki számára elérhetőnek és a mindennapokban is megismerhetőnek kell lennie.
 
Az ÁSZ elnöke szerint a Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrum Társaság együttműködésében indított Pajtaszínház Programja megvalósította célját, és újraélesztette a falusi színjátszás hagyományait. Domokos László úgy gondolja, ez a Program jóval több, mint egyszerű szórakoztatás, hiszen a színjátszás mellett igazi közösségi értéket is teremtett. A települések egyesületeket alapítottak, hagyományőrző kört indítottak, önálló színjátszó találkozót, fesztiválokat szerveztek.
 
pajtaszinhaz2
 
A színjátszók a településükön tartott előadást követően, a Nemzeti Színház stúdiószínpadain is bemutatkozhattak. Ezek az alkalmak nagy lehetőséget és ösztönzést jelentettek az amatőr színjátszásnak. A programnak köszönhetően az elmúlt öt évben száz kistelepülésen alakult vagy szerveződött újra színjátszó csoport.
 
A Nemzeti Művelődési Intézet az elmúlt évek sikereit reprezentatív kiadványba rendezte, így ad élő betekintést abba a közösségi élménybe, amelyet az előadásokon fellépő szereplők és a háttérben tevékenykedők alkotnak. Ők főállásuk mellett, amatőr színjátszóként sokat tettek a magyar kultúra megőrzése, a színjátszóhagyományok megtartása és megteremtése, a közösségi élmény nyújtása érdekében.