Rugalmas reagálás, digitalizáció, dinamikus hatásnövekedés, tanácsadás és tudásmegosztás. Ezekkel a címszavakkal kezdtem a parlamenti expozémat, ugyanis azt gondolom, hogy ezek pontosan összefoglalják mindazt, amit a tavalyi év rendkívüli körülményei között megvalósított a Számvevőszék.
Az ÁSZ a nehézségekből előnyt kovácsolt
2021-06-08 17:37
A 2020-as év különleges esztendő volt a számunkra. Tavaly ünnepeltük ugyanis az ÁSZ alapításának 150 éves évfordulóját, és a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30 éves évfordulóját. A világjárvány terjedése azonban a háttérbe szorította az emlékezést, a múltunk helyett a jelenre, illetve a jövő kihívásaira kellett koncentrálnunk.
Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy annak alkalmazása különleges jogrend esetén sem függeszthető fel, így az ÁSZ az egészségügyi veszélyhelyzet időszakában is ellátta alkotmányos feladatkörét az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerveként. Ellenőrzéseinken túl azonban a tavalyi évben tudásmegosztó, tanácsadó tevékenységünkre is nagy hangsúlyt helyeztünk, ugyanis a rendkívüli helyzet kiemelt korrupciós kockázatokat jelent a közpénzzel gazdálkodó szervezeteknek.
Köszönhetően az elmúlt évek technológiai, digitalizációs és módszertani fejlesztéseinek, úgy tudtuk növelni az ellenőrzöttek számát, hogy az számukra nem jelentett további leterheltséget. Rendkívül dinamikus hatásnövekedést értünk el, amelyet leginkább az önkormányzatok körében végzett, idén januárban lezárult rendszerszintű értékelésünk mutat. Ennek keretében ugyanis a hazánkban található összes, 3197 helyi önkormányzat, illetve 1284 önkormányzati hivatal integritásának, vagyis korrupció elleni védettségének jelen idejű monitoring értékelését végeztük el.
Rendszerszintű értékelésünk során azokat a mindennapi működést megalapozó szabályzatokat ellenőriztük, amelyek többek között az önkormányzatok szabályos, elszámoltatható és csalásmentes működését biztosítják. Fontos hangsúlyozni, hogy értékelésünkkel nem az elmarasztalás, hanem a fejlődés elősegítése volt a célunk. Ezért is örömteli, hogy a legtöbb helyen már nemcsak ellenőrként, hanem a törvényes működésüket támogató partnerként is számolnak velünk.
A törvényben előírt tanácsadó, tudásmegosztó tevékenységünket a tavalyi évben is számos formában igyekeztünk szélesíteni. Az ÁSZ szakértői 30 elemzést készítettek, amelyek mind fontos, aktuális témákat érintettek, mint például a költségvetés fenntarthatósága, a magyar gazdaság kifehérítése, a lakosság pénzügyi biztonsága, a nyugdíj és az egészségügy, a korrupció megelőzése, illetve a pandémia gazdasági és társadalmi hatásai. Szakmai, elemző háttértámogatást nyújtottunk továbbá az Országgyűlés jogalkotási munkájához, míg önteszt-rendszerünkkel és „jó gyakorlatok” konferenciáinkkal tanácsadó tevékenységünket erősítettük az ellenőrzöttek felé. Az átláthatóság biztosítása érdekében tevékenységünkről a tavalyi év során is folyamatosan tájékoztattuk a közvéleményt az ÁSZ Hírportálon.
Meggyőződésem, hogy a 2020-as év eredményei, illetve fejlesztéseink irányai is azt igazolják, hogy az ÁSZ tavaly is nagy hatékonysággal és eredményesen látta el a közpénzek és a közvagyon ellenőrzésével kapcsolatos feladatait. Büszkén mondhatom, hogy az ÁSZ működési folyamatait mára a közpénzfelhasználók gyakorlatának fejlesztését célzó, tanácsadó szemlélet hatja át, oly módon, hogy az a 21. századi kihívásoknak is megfelel.