Domokos László

Az egészségünkbe történő befektetés mindig megéri

2022-03-16 00:00
Az Állami Számvevőszék társadalmi felelősségvállalásának egyik kiemelt területe a pénzügyi tudatosság, hiszen a pénz az életünk része, az pedig, hogy miképpen gazdálkodunk vele, ennek alapjait határozza meg. Meggyőződésem, hogy a pénzügyi tudatosság mellett legalább ennyire fontos az egészségtudatosság kérdése is, sőt a két terület összefüggései már mindennapjaink részét képezik.
Mindig is úgy gondoltam, hogy az emberek megsegítése érdekében foglalkozni kell a pénzzel való bánásmód tanításával, 2008 pénzügyi sokkja után pedig még nyilvánvalóbbá vált, hogy Magyarországon is meg kell teremteni a pénzügyi kultúra hagyományát.
 
Biztosan Önöknek is ismerősen cseng, hogy az érték a mérték; addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér; a pénz okos embernek: zsebben ülő szolga, az oktalan embernek zsebben ülő úr; vagy mielőtt hitelt veszel fel legyen 3 havi megtakarításod. Ezek voltak az elmúlt 12 év azon iránymutatásai, amelyekkel támogathattam, esetleg gondolkodásra ösztönözhettem a magyar családokat.
 
A pénzügyi tudatosság mellett legalább ennyire fontos elemként jelenik meg az egészségtudatosság kérdése, hiszen az egészségtudatosság az egyik legfontosabb kulcsa az egészség hosszú távú megőrzésének. Elsőre talán még meglepő is lehet, hogy a két terület hogyan fonódhat össze, de ha belegondolunk, napjainkban is számos módon megmutatkozik a pénzügyi tudatosság és az egészségtudatosság közötti szoros kapcsolat.
 
Mire gondolok? Betegnek lenni a legdrágább dolog, mivel, ha nem figyelünk oda az egészségünkre, az kiadást jelent a családi kassza, és persze a közös kasszánk, a társadalombiztosítás számára is. Harmadrészt pedig az egészségtelen életmód, illetve a mérgező, egészségre veszélyes termékek fogyasztása nemcsak az egészségünket, de a pénztárcánkat is veszélyezteti.
 
Látható tehát, hogy pénzügyi tudatosságunk szerves részét képezi egészségünk tudatos védelme is, hiszen mindkettő ugyanazokon az alapokon nyugszik: megfelelő informáltság, hiteles információk, illetve felelős döntéshozatal képesség minden korosztályban.
 
Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy nagy részben mi magunk vagyunk felelősek az egészségünkért, hiszen egészségmagatartásunk alakításával javíthatunk az életminőségünkön.