Domokos László

Bál az összefogás jegyében

2022-02-08 15:14
Immár nyolcadik alkalommal került sor a báli szezon egyik fontos fővárosi eseményére, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szervezett Budapesti Székely Bálra. Idén is nagy örömmel vettem részt a rendezvényen, amely most is sikerrel varázsolta Székelyföld egyedülálló hangulatát és szellemiségét a Pesti Vigadó impozáns épületébe.
A Budapesti Székely Bál minden alkalommal felejthetetlen élményt nyújt. A színes kulturális műsor, a hamisítatlan székely ízek, illetve az este középpontjában álló összetartozás érzése ugyanis ritkán fonódik ilyen erősen össze egyetlen esemény során.
 
A rendezvény célja a kezdetektől fogva ugyanaz: a nemzeti összetartozás érzésének erősítése, a magyar-magyar összefogás szilárdítása, valamint Székelyföld és az anyaország kapcsolatának szorosabbá fűzése. Ezen nemes és rendkívül fontos célkitűzések elérését a résztvevők a székely hagyományok ápolása, illetve a baráti találkozások és beszélgetések mellett, évről évre az arra rászoruló külhoni magyar közösségek segítésével támogatják. Idén a bál kedvezményezettje a Kelemen Levente, néhai oklándi unitárius lelkész által létrehozott Ábel a Székelyföldi Gyermekekért Alapítvány volt, amelynek törekvése a magyar kultúra, oktatás, közösségtudat és örökség megóvása és támogatása, valamint a szociálisan rászoruló fiatalok és idősek segítése.
 
Az összefogás és az összetartozás érzésének az erősítése minden körülmények között fontos feladatunk, az elmúlt időszak árnyékában ennek jelentősége pedig talán mindannyiunk számára sokkal egyértelműbbé, mélyebbé vált. Úgy gondolom, hogy nagy szükség van az ilyen kellemesen eltöltött, nemes céloknak szentelt eseményekre, amelyek után jó érzésekkel és különleges élményekkel indulhatunk haza.