Domokos László

Beoltottuk az önkormányzatokat a korrupció-vírus ellen

2021-04-20 00:00
Fontos mérföldkőhöz érkezett az Állami Számvevőszék a tavalyi évben, ugyanis története során először értékelte egyidejűleg 3197 önkormányzat és 1284 önkormányzati hivatal integritását, azaz korrupció elleni védettségét. Mielőtt rátérnék az ellenőrzés során szerzett tapasztalatokra, néhány mondatban szeretnék rámutatni arra, hogy mi indokolta az önkormányzati rendszer átfogó ellenőrzését.
Először is fontos látni, hogy az Európai Uniós csatlakozással Magyarország a korábbinál magasabb szintű követelményeket vállalt, amelynek következtében a hazai jogszabályok is összetettebbek és bonyolultabbak lettek. Az önkormányzatok feladatellátására, illetve a gazdálkodásra vonatkozó előírások például többször is változtak, így azokat nem mindig volt egyszerű követni, illetve beépíteni a mindennapi működésbe. Emiatt történhetett meg az, hogy az önkormányzatok korrupciós veszélyek elleni védelmi rendszereinek a kiépítettsége bőven elmaradt a kívánatostól. Az ÁSZ szakemberei - akik 2011 óta minden évben feltérképezték a közszféra korrupciós kockázatait - rendre felhívták arra a figyelmet, hogy az önkormányzatoknál az átlagosnál is magasabbak a korrupciós veszélyek. Most pedig, a járványhelyzet időszakában, ezek a veszélyek még tovább erősödtek.
 
Kérdésként merülhet fel, hogy mit értékeltünk és hogy hogyan fogadták az önkormányzatok az észrevételeinket?
Ellenőrzésünk fókuszában azok a mindennapi működést meghatározó szabályzatok álltak, amelyek többek között azt biztosítják, hogy az önkormányzatok szabályosan, elszámoltathatóan és csalásmentesen működjenek. Jó hír, hogy mintegy 820 településen alapvetően rendet találtunk, 1050 településen pedig a polgármesterek és a jegyzők már az ellenőrzés során intézkedéseket tettek a hiányosságok megszüntetése érdekében. A további, mintegy 1330 önkormányzat esetében pedig rámutattunk azokra a területekre, amelyek tekintetében lehetőség van a fejlődésre. Örömmel tapasztaltuk, hogy elenyésző kivétellel, szinte mindenhol nyitottságra, együttműködési készségre találtunk. Ezt rendkívül komoly eredménynek gondolom, hiszen számunkra azt jelzi, hogy az önkormányzatok nem csupán ellenőrként, hanem a törvényes működésüket támogató partnerként is számolnak velünk.
 
Természetesen úgy teljes az igazság, ha elmondjuk, hogy vannak még hiányosságok. Nem dőlhetünk tehát hátra, azonban fontos visszaigazolást kaptunk arról, hogy az ellenőrizendők felkészítésében végzett támogató tevékenységünk hatékony és jól működik, hiszen oktatásaink, öntesztjeink és konferenciáink – az eredmények alapján - hasznosulnak, így elősegítik a közszféra gyógyulását. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ezek a mi vakcináink, amellyel beoltottuk az önkormányzatokat a korrupció-vírus ellen.