Domokos László

2012. októberében módosította az Országgyűlés az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvényt, kiegészítve egy új bekezdéssel a törvénynek az ÁSZ feladatait meghatározó 5. §-át.  A beiktatott szöveg a következő: „Az Állami Számvevőszék az elnök 13. § (2) bekezdés l) pontjában foglalt feladataihoz kapcsolódóan elemzéseket és tanulmányokat készít, ezek rendelkezésre bocsátásával segíti a Költségvetési Tanácsot feladatai ellátásában.”

Idén, azt gondolom, indokolt volt áttekinteni, hogy a törvénymódosítás óta eltelt 10 évben az Állami Számvevőszék miként tett eleget ennek a feladatának. Az összegzést a most nyilvánosságra hozott elemzés elvégzi.

Az elemzést szándékosan nem én készítettem el és jegyeztem, hasonlóan az összes olyan elemzéshez, ami a Költségvetési Tanács részére készült. Az Állami Számvevőszék elnöke ugyanis hivatalánál fogva tagja a Költségvetési Tanácsnak, így nem készítője, hanem voltaképpen címzettje volt ezeknek az elemzéseknek. A Költségvetési Tanácsról szóló törvényi szabályozás megerősíti ezt az értelmezést, amikor rögzíti „A Tanács és annak tagjaként eljáró személy által képviselt álláspont, meghozott döntés az Állami Számvevőszék elnökét és a Magyar Nemzeti Bank elnökét elnöki feladatainak ellátása során nem köti.” (Stabilitási törvény 15. §. (4) bekezdés második mondata). Ez nyilván igaz fordítva is, azaz az Állami Számvevőszéknek a Költségvetési Tanács részére készült elemzéseiben foglaltak az Állami Számvevőszék elnökét a Költségvetési Tanács tagjaként nem kötik. Erre tekintettel viszont az volt a célszerű, ha a Költségvetési Tanács részére az Állami Számvevőszék keretei között készített elemzéseket nem az Állami Számvevőszék elnöke jegyzi. Ezért mindig volt az Állami Számvevőszéken belül egy vezető, aki megbízásomból ezt a munkát felügyelte. Ezúton is szeretném megköszönni nekik, és a különböző elemzések elkészítésében a 10 év alatt közreműködő mintegy százötven-kétszáz számvevőnek színvonalas munkájukat.

Már az Alaptörvény elfogadásakor bölcs megoldásnak tartottam, hogy a Költségvetési Tanácsnak hivatalból tagja lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke. Miért? Mert ezáltal a két független intézmény vezetőjén keresztül a Költségvetési Tanács döntéselőkészítő tevékenységébe becsatornázódik a monetáris politikai megközelítés és a fiskális politikával kapcsolatos ellenőrzési tapasztalat. A gyakorlat maximálisan igazolta az előzetes véleményemet, mivel a Költségvetési Tanács munkájában mindvégig érvényesült a két megközelítés, valamint a Költségvetési Tanács elnöke által képviselt tudományos megközelítés szinergiája.

 

 

Az Állami Számvevőszékről szóló törvény idézett kibővítése egy tanulási és fejlődési folyamatot nyitott meg az Állami Számvevőszék szakmai munkájában. Az Állami Számvevőszék munkatársai új módszert dolgoztak ki a költségvetési kockázatok értékelésére, amelyet a költségvetési törvényjavaslatok számvevőszéki véleményezése során is hasznosítani tudtunk. Az elemzések azonban nem korlátozódtak a rövidtávú költségvetési folyamatokra, hanem számos olyan elemzés készült, amelyek az államadósságszabály teljesülésének a középtávú kockázatait értékelték, ideértve azt is, hogy mely tényezők segítik az államadósságmutató folyamatos és fenntartható mérséklését.

Ennek kapcsán kiemelném, hogy az Állami Számvevőszék elemzései – a Költségvetési Tanács munkájának segítésén keresztül – végsősoron a Magyarország Alaptörvényében rögzített államadósságszabály teljesítéséhez járultak hozzá. Miért fontos ez? Azért, mert – ahogy ezt Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke több publikációjában is kifejtette – a magyar költségvetési politika 2012-től kezdve végre tényleg szabályalapúvá vált. Az Országgyűlés az Alaptörvény elfogadásával vállalta azt az önkorlátozást, hogy csak olyan éves költségvetéseket fogad el, amelyek révén a magyar állam eladósodottsága és így pénzügyi sérülékenysége csökken. Azt gondolom, hogy nem lehet túlértékelni ennek a törekvésnek az Alaptörvénybe foglalását egy olyan időszakot követően, amikor az államadósság meredeken emelkedett, és finanszírozása igen nagy mértékben csak külföldi források bevonásával volt biztosítható. A 2012. óta eltelt időszakban az államadósságszabály valóban az Országgyűlés önkorlátozásaként működött, mivel az Országgyűlés egyetlen esetben sem próbált meg az adósságszabállyal ellentétes költségvetési törvényjavaslatot elfogadni, azaz a Költségvetési Tanácsnak nem kellett a vétójogát gyakorolnia.

A Költségvetési Tanács vétójoga egy végső garanciája az államadósságszabály betartásának. Normál esetben az Országgyűlés maga is tiszteletben tartja ezt az alkotmányos és – nem mellesleg – ésszerű követelményt, és Magyarország gazdasági stabilitásának érdekében nem feszegeti annak határait. Ebből adódóan nem kifogásolja azt sem, hogy az államadósságszabály betartatásának az Országgyűléstől független intézményi garanciái vannak, nevezetesen a Költségvetési Tanács, és annak a vétójoga. Joggal élhet bennünk a gyanú, hogy akik az intézményi garanciákat támadják, azok az állami eladósodottság csökkentésének a fontosságát kérdőjelezik meg, és rövidtávú érdekektől vezérelve feláldoznák Magyarország gazdasági stabilitását.

A Költségvetési Tanács részére készült számvevőszéki elemzéseknek, és az ezekről készült összefoglalónak van egy nagy tanulsága. Az, hogy az államadósságszabály nemcsak a költségvetési politika számára határozott meg teljesítendő követelményt, hanem igazodási pontot jelentett a gazdasáságpolitika egésze számára is. A szabályalapú költségvetési politikának ugyanis nem az a lényege, hogy az Országgyűlés egy-egy év költségvetési hiányát egy előre meghatározott szint alatt tartsa, hanem az, hogy a kormányzat olyan fenntartható politikát folytasson, amely mellett a gazdaság gyorsabban nő, mint az államadósság, azaz az Országgyűlés nem egyre növekvő, hanem egyre csökkenő adósságtörlesztési terheket rak a jövő generációk vállára.