Domokos László

Erősödött az antikorrupciós rendszerek kiépítettsége a közszférában

2021-04-13 00:00
A Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című napindító műsorának vendégeként az Állami Számvevőszék, az önkormányzatok korrupcióval szembeni védettségét értékelő rendszerszintű vizsgálatának pozitív, a jövő szempontjából biztató eredményeiről beszéltem.
Az elmúlt hónapokban talán mindannyian fellélegzünk, ha olyan híradásokat hallunk, amelyek pozitív tapasztalatokról, fontoseredményekről és sikeres kezdeményezésekről számolnak be. Ezért is jelentett külön örömöt, hogy bár a járványhelyzet okozta kihívásokat nem kerülhettem meg, mégis jó hírekről, illetve előremutató folyamatokról beszélhettem a reggeli műsorban.
 
Elmondtam, hogy a tavalyi évben először nyílt lehetőségünk arra, hogy a megújított ellenőrzési rendszerünk révén, egy átfogó ellenőrzés keretében tudtuk hazánk 3197 önkormányzatánál és 1284 önkormányzati hivatalánál egyidejűleg értékelni az úgynevezett kontrollpontok, tehát a lényeges vezetői irányítási folyamatok és pontok jogszabálynak való megfelelését, illetve működésük feltételrendszerének a megteremtését.
 
Felmerülhet Önökben a kérdés, hogy ez mit jelent és miért fontos ennek az ellenőrzése?
 
Meggyőződésem, hogy nemcsak akkor kell védekezni, amikor már bekövetkezett a baj, hanem folyamatosan törekedni kell a felmerülő problémák megelőzésére. Szervezeti szinten, különösen az olyan közpénzt felhasználó szervezetek esetében, mint az önkormányzatok és az önkormányzati hivatalok, ez különösen igaz. Rendkívül fontos tehát azoknak az irányítási és monitoring információs rendszereknek a kiépítése, amelyek már eleve kiszorítják a lehetőségét annak, hogy bárki is olyan jogszabályon túli befolyást szerezzen, amelynek révén tisztességtelen előnyhöz juthat, vagy a közpénz hátrányára kárt okozhat.
 
Láthatják, hogy egy összetett, bonyolult folyamatról van szó, amelynek kapcsán nagyon fontos, hogy az ÁSZ visszajelzést adjon. A tavalyi év során kollégáim átvizsgálták az önkormányzatok és az önkormányzati hivatalok alapvető dokumentumait, majd az értékelést követően minden érintettnek tanácsadó levelet küldtünk. Ezekben tájékoztattunk őket arról, hogy mely pontokon látjuk azokat a kockázatokat, amelyek azt mutatják, hogy nem épültek ki a jogszabály által előírt feltételek. A levelet több mint 1300 önkormányzatnak és önkormányzati hivatalnak küldtük meg, és nagy örömmel tapasztaltuk, hogy ezek közül több mint 1000-en pozitívan jeleztek vissza. Így tudtuk levonni azt a nagyon pozitív következtetést, hogy az elmúlt időszakban jelentősen erősödött az antikorrupciós rendszerek kiépítettsége a közszférában.
 
Külön szeretném kiemelni, hogy ezt az eredményt egy olyan válsághelyzetben értük el, amely – ahogy arra számos nemzetközi szervezet és az ÁSZ is rámutatott - hajlamossá teheti mind az állami szervezeteknél, mind pedig az önkormányzatoknál dolgozókat arra, hogy a szabályokat kikerülve járjanak el arra hivatkozva, hogy a válság mindent fölülír. Ez azonban nem így van.
 
A pénzzel való gazdálkodás, a számvitel rendje, a leltározás, a beszámolók összeállítása, a vagyonnal való bánás, a szervezeti működési szabályzatok, a különböző összeférhetetlenségi szabályok, illetve az ajándékozási szabályok megalkotása, annak alkalmazása, valamint a belső ellenőrzés működtetése kritikus fontosságú. Ezek azok a szakmai minimumok, amelyeket a kórházaktól, az iskolákon át, az óvodáktól a jegyzői, polgármesteri hivatalokig mindenhol, minden szakembernek tudnia kell. Ez jelenti ugyanis a jogszabálykövető, etikus vezetést.