Domokos László

Hogyan lehet fogyasztóbarát egy személyi hitel?

2020-12-02 12:12
Az Állami Számvevőszék elnökeként személyes felelősségemnek érzem a hazai lakosság pénzügyi tudatosságának az erősítését, ehhez kapcsolódóan pedig az olyan javaslatok megtételét, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a háztartások megfontolt pénzügyi döntések révén tudják anyagi biztonságukat erősíteni. Ezért is tartom fontosnak megosztani Önökkel gondolataimat az MNB minősített fogyasztóbarát termékcsaládjának új eleméről.
A „Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel” (MSZH) minősítés koncepciója minden pontjában illeszkedik az MNB által meghatározott szempontrendszerhez, így garantáltan olyan termékek forgalmazása kezdődhet meg, amelyek a fogyasztói igények kielégítése mellett, a piaci verseny erősítéséhez és a hitelfelvételhez kapcsolódó digitális folyamatok elterjedéséhez is hozzájárulnak. Lássuk azonban, hogy milyen személyi hitelek nyerhetik el az MNB fogyasztóbarát minősítését.
 
Kiemelt szempont, hogy a hitel szabad felhasználásra és hitelkiváltási célra egyaránt igénybe vehető, illetve, hogy a kölcsönszerződés maximális futamideje 7 év. Elvárás továbbá, hogy a hitelek a futamidő végéig rögzített, fix kamattal vehetők fel, valamint, hogy a törlesztés során a havi törlesztőrészletek végig egyenlőek maradnak. Kritérium még, hogy a termékek esetében a kamatfelár 500 ezer forint hitelösszegig nem haladhatja meg a 15 százalékpontot, 500 ezer forint felett pedig a 10 százalékpontot. A folyósításra a hitelek befogadását követően maximum 3, teljeskörű online ügyintézés esetében pedig 2 munkanap áll rendelkezésre. Ezek díja az előbbi esetben maximum a hitelösszeg 0,75%-a, míg utóbbi esetben folyósítási díj nem számítható fel. Végezetül pedig kedvező feltételek vonatkoznak az előtörlesztésre is, ugyanis annak díja nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 0,5%-át, az egy évnél rövidebb hátralévő futamidő esetében pedig az előtörlesztés díjmentes.
 
A hitelnyújtó intézmények az év közepétől pályázhatnak a minősítés elnyerésére és éppen a napokban számolt be arról az MNB, hogy az egyik hazai hitelintézet nyerte a lehetőséget a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel forgalmazására. Talán nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy különösen a jelenlegi, nehéz helyzetben mennyire fontos, hogy olyan átlátható és jelentős kockázatokat nem rejtő konstrukciók álljanak a háztartások rendelkezésére, amelyeket, ha mérlegelés és alapos tervezés után igénybe vesznek, azok ne jelentsenek veszélyt anyagi biztonságukra. Öröm számomra, hogy az MNB ezeket a szempontokat szem előtt tartva alkotta meg fogyasztóbarát minősítését, illetve, hogy az egyik bank már felismerve ennek jelentőségét, élt a forgalmazás lehetőségével.
 
Az első Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel termékek 2021 januárjában jelenhetnek meg a piacon. Bízom benne, hogy a fogyasztóbarát hitelek megjelenése és forgalmazása hozzájárul majd az okos és megfontolt egyéni döntésekhez, hosszabb távon pedig a hazai lakosság pénzügyi tudatosságának és megfontolt felhasználói megatartásának az erősítéséhez.