Domokos László

INTOSAI IT munkacsoport ülés a virtuális térben

2020-10-16 15:00
Örömmel vettem részt 2020. október 16-án, pénteken az INTOSAIT IT munkacsoport webinarján, ahol lehetőségem volt köszönteni azokat a résztvevőket, akik a világ számos országából osztották meg tapasztalataikat a digitalizációs folyamatokkal kapcsolatosan.
Mára már talán mindannyian tapasztaljuk, hogy a környezet adta impulzusok folyamatosan formálják nemcsak közvetlen környezetüket, hanem az egész világot is. A felgyorsult technológiai fejlődés, illetve a digitalizáció térnyerése alapjaiban változtatta meg a gazdaság működését és a társadalom hozzáállását is, hiszen az új eszközrendszer újfajta tudást, majd folyamatos tudatosságot követelt meg. Éppen ezért, nem véletlen, hogy azon országok, melyek digitális képességei jobbak, vagy egyáltalán nyitottak a fejlődésre, versenyképesebbek.
 
A digitalizáció következtében új munkakörök, új termékek, új technológiák és módszertanok alakulnak ki, egyszóval egy merőben újfajta tudás születik. Ahhoz, hogy ebben a folyamatban mi, mint legfőbb ellenőrző intézmények ne maradjunk le, a digitális tudatosságra kiemelt figyelmet kell fordítani, e változások kezelése, mint szervezetünk alkalmazkodóképessége és egyben a kapacitásaink megfelelő kihasználása jelenik meg.
 
IT2
 
A virtuális találkozó során ezen gondolatokat szem előtt tartva osztottuk meg egymással az elmúlt időszakban szerzett tudásunkat, hiszen ha jól dolgozunk a közös és egyéni tapasztalatainkból összeállíthatunk egy nagyobb, teljesebb rendszert, amellyel már hatékonyabban végezhetjük feladatainkat, irányíthatjuk a technológiai folyamatokat, illetve támogathatjuk a közigazgatásban résztvevőket, hogy eredményesek legyenek.
 
Különös hangsúlyt kap e szerepkör egy járványügyi helyzetben. Talán nem tévedek, amikor azt állítom, hogy mindannyian látjuk, hogy a dinamikusan változó környezet hogyan determinálja a legfőbb ellenőrző szervezetek tevékenységét, amelyhez aztán illeszkednie kell az ellenőrzési módszertanoknak, valamint az emberi erőforrásnak is. Az új környezet egyre inkább megköveteli úgynevezett agilis szerkezeti jellemzőket hordozó működési modell kialakítását, a digitális tudatosság fejlesztését.
 
IT1
 
Bízom benne, hogy a webináriumon elhangzott információk birtokában az ülés résztvevői hatékonyabban tudnak majd hozzájárulni saját számvevőszékük fejlődéséhez és egyben gyakorlati útmutatást is kaptak a társ-számvevőszékektől az alkalmazott digitális módszertanok és kockázataik tekintetében. November elején pedig egy újabb tudásmegosztásnak lehetünk részesei, amely a digitális tudatosságra, az IT auditok evolúciójára és annak további irányaira világít majd rá.