Domokos László

Közszolgáltatási elemző képzés a közpénzügyek védelmében

2020-02-21 19:00
„Az öntanuló képesség magas értéket hordoz” – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke a negyedik alkalommal elindult közszolgáltatási elemző szakirányú továbbképzés tanévnyitóján.
Az ÁSZ 2010 óta tudatosan törekszik tapasztalatai átadására. Az Állami Számvevőszék tanácsadó tevékenységének célja a tudásmegosztás, a „jó gyakorlatok" terjesztése, valamint a közpénzügyi és vezetői ismeretek fejlesztése a közpénzügyi rendszer szervezetei körében.
 
A Számvevőszéket az Országgyűlés 2015-ben kérte fel arra, hogy szélesítse a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenységét és támogassa az etikus közpénzügyi vezetőképzést. A képzés célja olyan számvevők, valamint a közszolgáltató szervezetek részére olyan szakemberek képzése, akik hozzá tudnak járulni a közpénzekkel való hatékony és átlátható gazdálkodáshoz, ezáltal az állammenedzsment fejlesztéséhez.
 
Az Állami Számvevőszék felkérésére a Miskolci Egyetem negyedik alkalommal indította el a „Közszolgáltatási elemző” szakirányú továbbképzést, amelyet Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke nyitott meg.
 
„Mára megfogalmazódott az az igény, hogy többet nyújtsunk annál, minthogy egyszerűen csak a hibákat, hiányosságokat keressük”- mondta a negyedik alkalommal elindult közszolgáltatási elemző szakirányú továbbképzés tanévnyitóján az ÁSZ elnöke. Domokos László beszédében rámutatott arra, hogy az ellenőr jellemzően mindig visszafele néz, utólag tudja megmondani mit hibázott valaki. A kérdés azonban az, hogy most mi a hiba és hogyan kell azt javítani? Ehhez pedig egy jelen idejű, lényeglátó és rendszerbelátó képesség kell”- emelte ki. Nemcsak az ellenőrzötteknek, hanem az ellenőröknek is szélesíteniük kell azt a tudást és elemzői képességet, ami a közpénzek eredményes és célszerű felhasználása kultúrájának a megteremtéséhez szükséges.
 
Domokos László szerint az oktatás befektetés, befektetés a tudásba, ami hasznosulni fog. Az ÁSZ elnöke az elemzési munka tekintetében kiemelte a kritikus gondolkodásmódot, az átláthatóságot és áttekinthetőséget, legfőbb szempontnak pedig a közpénzügyi védelem szem előtt tartását és az adófizetők pénzének védelmét jelölte meg.
 
„Az öntanuló képesség magas értéket hordoz”– mondta az ÁSZ elnöke, ezért kiemelten fontos számára, hogy a szervezet céljai iránt elkötelezett, munkájuk legmagasabb színvonalú végzésében motivált munkatársai részére fejlődési lehetőséget biztosítson a legjobb feltételek megteremtésével.
 
A jelen közszolgáltatás elemző továbbképzésre az ÁSZ 22 fő belső hallgatója mellé a Magyar Államkincstártól is érkezett hallgató. Az előző években az elemző képzést 60 számvevőszéki munkatárs, illetve a Magyar Államkincstár, a Magyar Nemzeti Bank és a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal szakemberei végezték el sikeresen.