Domokos László

Reagálni kell az aktuális témákra

2020-07-03 12:03
Domokos László, az ÁSZ elnöke 2020. július 3-án, pénteken adta át Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének a számvevőszék 2020. második félévi ellenőrzési tervét, amelyben olyan közérdeklődésre tartó témák szerepelnek, mint a fertőző betegségek elleni lakossági védettség, a digitális oktatás, az energiafogyasztás és a hulladékgazdálkodás.
Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tervének közzététele az ÁSZ átlátható működésének egyik alapköve. Az ÁSZ honlapján már elérhető, nyilvános ellenőrzési terv a korábban már megkezdett, még folyamatban lévő, valamint a 2020 második félévében újonnan induló ellenőrzéseket tartalmazza.
 
Az ÁSZ elnöke szerint nyitott szemmel kell járni és az ellenőrzések tekintetében is reagálni kell azokra az aktuális témákra, amelyek jelen vannak és befolyásolják az emberek mindennapi életét és életminőségét.
 
Magyarország Alaptörvénye is rögzíti, hogy mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. A járványok megelőzésének egyik legfontosabb eszköze a védőoltások rendszere, különös tekintettel az elmúlt években tapasztalt intenzív népességmozgásra és a klímaváltozás hatásaira. Az ÁSZ, ezért a 2020 második félévében ellenőrzést készít elő annak értékelésére, hogy a fertőző betegségekkel szembeni lakossági védettség megfelelő szintű-e; továbbá a kialakított rendszerek biztosítják-e az eddig ritkán előforduló, illetve elő nem forduló fertőző betegségek elhárítását.
 
A koronavírus az élet minden területén éreztette hatását. A járvány okozta rendkívüli helyzetben tovább kellett működtetni az oktatási rendszert, a tanulóknak biztosítani kellett a tanulási lehetőséget, ezért a Kormány a köznevelési és szakképzési intézményekben új munkarendet vezetett be. Az ÁSZ ellenőrzés keretében értékeli, hogy a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején bevezetett tantermen kívüli, digitális oktatás keretében hogyan valósult meg a köznevelési feladatellátás.
 
Ahhoz, hogy Magyarország energiahatékonysági és energia-megtakarítási céljait elérje, kiemelten fontos, hogy a lakosság csökkentse az egyéni fogyasztások mennyiségét. A magyar energiapolitika kiemelt prioritásként kezeli az energiahatékonyság elősegítését. Az ÁSZ 2020 második félévében így ellenőrzést készít elő a környezettudatos tervezésre és az energiafogyasztási címkézésre vonatkozó intézkedések értékelésére is.
 
Sok millió ember napi életminőségét határozzák meg a közszolgáltatások, ezért elvárható, hogy egyrészt jó minőséget kapjanak ezektől a közszolgáltató cégektől, másrészt megbízhatóak legyenek. A hulladékgazdálkodás ellenőrzésével az ÁSZ arra keresi a választ, hogy a hulladékgazdálkodás szabályozási és szervezeti rendszerének kialakítása és működtetése biztosítja-e a közfeladat megfelelő és eredményes ellátását.