Domokos László

Ünnepi rendezvénysorozat augusztus 20-án

2021-08-21 00:00
Tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé, hogy az államalapítás ünnepét az alkalomhoz méltó módon ünnepeljük, idén azonban egy olyan eseménysorozat részesei lehettünk, amely túlmutatott a korábbi nemzeti ünnepeken. Nagy örömmel töltött el, hogy sokan éltek a lehetőséggel és részt vettek a hagyományos ünnepi programokon, illetve a számos helyszínen zajló, szórakoztató rendezvényeken. 
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A ceremónián Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott köszöntőt, amelyen részt vett többek között Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, valamint a diplomáciai testület képviselői. A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le a katonai esküjüket.
 
Ezt követően került sor a legrangosabb magyar állami kitüntetés, a Magyar Szent István Rend ünnepélyes átadására a Sándor-Palota Tükörtermében. A kitüntetéseket Áder János köztársasági elnök adta át Lovász László matematikusnak és Vizi E. Szilveszter orvosnak, az MTA két korábbi elnökének.
 
Rendhagyó módon, ebben az esztendőben a Kossuth és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetések átadására is augusztus 20-án került sor. Az ünnepélyes díjátadót a szokások szerint március 15-én rendezik, ezt azonban idén a járványhelyzet nem tette lehetővé.
Az Országház kupolatermében rendezett díjátadó után kezdődött a Szent István Bazilikában tartott hagyományos ünnepi szentmise és az Országos Szent Jobb Körmenet.
 
Az idei programsorozat méltó zárásaként a Szent István-napi események fénypontjában, "Európa legnagyobb tűzijátékában" gyönyörködhetett az ünneplő tömeg.