Domokos László Az Állami Számvevőszék Elnöke

Domokos László hírportál

Válság- vagy változásmenedzsment?

2020-09-24 12:33
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke előadást tartott az 58. Közgazdász-vándorgyűlésen, amit a koronavírus-helyzetre tekintettel 2020. szeptember 24-25-én online formában rendezett meg a Magyar Közgazdasági Társaság.
A kétnapos tanácskozás központi témáját a pandémia nemzetgazdasági, munkaerő-piaci, pénzpiaci, versenyképességi, digitalizációs, kultúragazdasági és sportközgazdasági következményei, valamint a válságból való kilábalás lehetséges irányai, eszközei adják. A vándorgyűlés plenáris előadói között volt Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Domokos László ÁSZ-elnök, Freund Tamás MTA-elnök, Parragh László MKIK-elnök, Hernádi Zsolt MOL-elnök, Baranyai Dávid NN-vezérigazgató és Farkas Bertalan dandártábornok, űrhajós.
 
2
 
A járvánnyal szembeni ellenálló-képesség egyik legfontosabb pillére a szilárd közpénzügyi rendszer. Az Állami Számvevőszék már évek óta foglalkozik a költségvetés rezilienciájának a kérdéskörével, vagyis azzal, hogy miként lehet a költségvetés végrehajtása során rugalmasan alkalmazkodni az évközi változásokhoz, de egyúttal megvédve a költségvetés alapvető céljait, betartva az államadósság-szabályt – emlékeztetett rá Domokos László.
 
Az elmúlt években az Állami Számvevőszék elsősorban egy többszintű és többelemű tartalékolási rendszer kialakítását, az év végi maradványképződés mérséklését, illetve a maradványok felhasználása átlátható rendszerének kialakítását szorgalmazta.
 
3
 
Az ÁSZ elnöke felidézte a 2008-ban kirobbant globális pénzügyi válság legfontosabb tapasztalatát, miszerint azok az országok tudtak gyorsabban és kevesebb veszteséggel kikerülni a válságból, amelyek azt megelőzően egyensúlyhoz közeli költségvetési politikát folytattak és államadósságuk finanszírozása stabil lábakon állt. Ezért Magyarország az Alaptörvényébe foglalta az állam eladósodottsága folyamatos csökkentésének a követelményét, az ún. államadósság-szabályt. Ennek is köszönhető, hogy kilenc éven keresztül évről-évre mérsékelte a GDP arányos államadósságát. Többek között ezért állíthatjuk azt, hogy Magyarországot sokkal jobb állapotban érte a járvány okozta gazdasági sokk, mint a 2008-ban kirobbant globális pénzügyi válság - jelentette ki Domokos László.
 
Mit kell most másként és jobban csinálni, mint a 2008-2009-es globális pénzügyi válság esetén? – tette fel a kérdést az ÁSZ elnöke. A legnagyobb kihívás nyilvánvalóan az, hogy úgy kell a gazdasági visszaesést tompítani, hogy közben a járvány terjedése se gyorsuljon fel. Az ÁSZ elnöke szerint egyrészt azokat a költségvetési többletkiadásokat kell preferálni, amelyek befektetésnek tekinthetőek, és már a közeljövőben hozzájárulnak a gazdaság helyreállításához, illetve növekedéséhez. Másrészt nem egyszerűen a járvány okozta válságot kell kezelni, hanem a járvány által felgyorsított változásokat kell jól menedzselni.

Partnereim