Domokos László Az Állami Számvevőszék Elnöke

Versenyképességről, pénzügyi fenntarthatóságról az adócsökkentések ürügyén

2021-11-30 11:00
A COVID19 járvány okozta válság kezelése érdekében szinte minden ország kormánya a költségvetési kiadások számottevő növelésével próbálta a gazdasági visszaesést tompítani. Az így felhasznált közpénzek eredményességét sok mutató szerint értékelhetjük. Az egyik az, hogy mennyire sikerült a munkahelyeket megvédeni, netán újakat teremteni az állami intézkedések segítségével. E tekintetben a magyar válságkezelés kiemelten sikeresnek bizonyult. A foglalkoztatás magas szintjének megőrzése hozzájárult ahhoz is, hogy a járvány első hullámainak elmúltával a magyar gazdaság rendkívül dinamikus növekedésnek indult. A kérdés most az, hogy a növekedés fenntartható-e?
A válasz sok külső tényezőtől, például a járvány újabb hullámainak súlyosságától, a globális gazdaság zavarainak elhárításától függ. Sok múlik azonban azon is, hogy a továbbra is jelentős költségvetési kiadások mennyire szolgálják a versenyképesség javítását. További fontos tényező, hogy a költségvetési egyensúly szükségszerű helyreállításának üteme mennyire erősíti a pénzügyi fenntarthatóságot, amely alatt egyfelől  az államadósság biztonságos finanszírozását értjük, másfelől viszont azt is, hogy az állam túlköltekezés fokozatos visszahúzódása ne járjon együtt a gazdaság egyes területeinek a bezuhanásával. Következésképpen a versenyképesség és a fenntarthatóság a válság utáni szakaszban is összefonódik, ugyanakkor új tartalmat is kap.
 
A versenyképességnek általános és mindenki számára egységesen elfogadott definíciója nincsen. Az MNB versenyképességi jelentésében megfogalmazott definíció szerint „egy nemzetgazdaság akkor versenyképes, ha a rendelkezésre álló erőforrásait optimálisan hasznosítja a lehető legmagasabb szintű, de még fenntartható jólét elérésére”. Ez a meghatározás – nagyon helyesen - összeköti a gazdasági versenyképességet a fenntartható jóléttel. Nyilvánvaló ennek a megközelítésnek az aktualitása, hiszen a következő időszak gazdasági növekedésének együtt kell járnia az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális mértékű mérséklésével, és azok az országok és vállalkozások lesznek csak versenyképesek, amelyek ennek a kihívásnak évtizedeken keresztül meg tudnak majd felelni.  Az Állami Számvevőszék több elemzésében is foglalkozott ezzel az összefüggéssel, ezért mostani írásomban a versenyképesség és a költségvetési fenntarthatóság kérdéskörével kapcsolatosan szeretnék néhány gondolatot megosztani.
 
Gondolatmenetem kiinduló pontja az, hogy a költségvetési egyensúlyt helyre kell állítani, azaz néhány éven belül el kell érni, hogy a kormányzati szektor hiánya a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alá csökkenjen. Azonban a társadalom jólétének fenntarthatósága szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy ehhez milyen utat és eszközöket választunk. Az egyik út a költségvetési kiadások (reál)értékének számottevő csökkentése, és ezáltal a költségvetési hiány mérséklése és az államadósság növekedése erőteljes visszafogása. A másik út a gazdaság dinamizálása révén annak elősegítése, hogy az államadósságmutató, azaz az államadósság és a GDP hányados a gazdaság növekedése révén csökkenjen, azaz a GDP „belenőjön” a járvány alatt szükségképpen megugrott magasabb államadósságba.
 
Egyértelmű, hogy társadalmunk jólétének megőrzése ez utóbbi úton haladva lehetséges. Az első út sokkal nagyobb jóléti áldozatokkal járna.
Az államadósság-mutató 2011 és 2019 évek közötti folyamatosan csökkenése annak volt a következménye, hogy a GDP nominális értékben gyorsabban nőtt, mint ahogy az államadósság összege emelkedett, azaz Magyarország a 2009. évi globális pénzügyi válság után a „belenövés” útját járta. Sikeresen. Az elmúlt néhány hét fejleményei azt mutatják, hogy a Kormány a 2020. évi válság után is ezt azt utat választotta, és ebben partnerei a munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek is.  
 
A napokban a Kormány benyújtotta az Országgyűlés részére azt a törvényjavaslatot, amely azokat az adócsökkentéseket tartalmazza, amelyek ellentételezik a minimálbérnek és garantált bérminimumnak a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseletei, valamint a Kormány megállapodása szerinti jelentős emelését a jövő év elejétől. A 2016-ban még a bruttó munkabérek 27 százalékának megfelelő szociális hozzájárulási adó, és 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás terhelte a béreket. Ez utóbbi 2022-től megszűnik, a szociális hozzájárulás adó kulcsa pedig 2,5 százalékponttal, 13 százalékra mérséklődik. A számok is mutatják, hogy itt egy folyamatról van szó, amelyet fenntartható adócsökkentésnek nevezhetünk, mivel egyfelől a bérek nagyarányú növekedése lehetőséget teremt a dolgozók jobb megbecsülésére, ösztönzésére, és ezáltal a munkatermelékenység növelésére, másfelől a kiáramló magasabb jövedelem növeli a fogyasztást és ezen keresztül az adóbevételeket. Következésképpen nemcsak a munkavállalók lesznek a nyertesei a béremeléseknek, hanem összességükben a pénzüknél maradhatnak a munkáltatók és a költségvetés is. Nem elhanyagolható a minimálbérnek a gazdaság kifehérítésére gyakorolt hatása sem, mivel alacsony minimálbér esetén elharapódzik az a gyakorlatot, hogy a dolgozót megillető bér minimálbér feletti részét zsebbe fizetik.
 
A fenntartható kifehérítésnek neveztem el azt a folyamatot, amelynek során az adók megfizetését kikényszerítő intézkedések születtek, és az ezek következtében megnövekedett adóbevételek lehetővé tették a munkabéreket terhelő adók kulcsainak csökkentését, újabb ösztönzést adva a kifehérítésnek. A mostani adócsökkentések ettől annyiban különböznek, hogy a kormányzat nem várja meg a magasabb adóbevételek beérkezését, hanem – részben az előző évek tapasztalataira építve – számít arra, hogy az alacsonyabb adókulcsok gazdaságösztönző ereje végsősoron az adóbevétel összegének emelkedését eredményezi majd.
 
Konszenzus van abban, hogy az alacsonyabb adók növelik a vállalkozások versenyképességét. Ugyanakkor a minimálbér és a garantált bérminimum megemelésének is van versenyképességet fokozó hatása. Ezek a bérezési alsókorlátok ugyanis hatékonysági követelményeket állítanak a foglalkoztatással szemben. Csak olyan munkáltatók tudják a dolgozókat foglalkoztatni, akik a magasabb munkabéreket – az alacsonyabb munkabérterhek mellett - ki tudják gazdálkodni. Ennek a mai munkaerőhiányos helyzetben nem a munkanélküliség emelkedése lesz a várható következménye, hanem az, hogy a munkaerő a hatékonyabb munkahelyek felé áramlik majd, növelve ezzel az egész magyar gazdaság hatékonyságát és versenyképességét.
 
Természetesen nem mondhatjuk azt, hogy a „belenövés” útjának ne lennének komoly kockázatai. Ilyen a jövedelmek nagyobb mértékű kiáramlása miatti magasabb infláció, illetve a külkereskedelmi egyensúly romlása abban az esetben, ha a globális gazdaság gyengélkedése következtében a magyar export nem tud olyan dinamikusan emelkedni, mint a növekvő beruházások és fogyasztás által kiváltott importigény. Mégis ez az út ígéri azt, hogy a versenyképesség növelését és a fenntarthatóságot a következő években is eredményesen össze lehessen kapcsolni.

Partnereim