Domokos László

Új területeket értékel az Állami Számvevőszék

2020-12-29 00:00
A 2020-as zárszámadás ellenőrzése, illetve a 2022-es költségvetést véleményezése, az önkormányzatok monitoring típusú értékelése mellett olyan témák is az ÁSZ látóterébe kerülnek, amelyeket korábban még nem értékelt- mondta az InfoRádiónak a számvevőszék elnöke.
Az Állami Számvevőszék munkáját fél éves ellenőrzési terv alapján végzi. Az ÁSZ feladata, hogy minden közpénzt felhasználó szervezetet ellenőrizzen.  
 
Az már látszik, hogy ebben a válságos veszélyhelyzeti környezetben rendkívüli kihívás, újszerű és összetett feladatot jelent majd mind a 2020. évi költségvetés teljesítésének az ellenőrzése, mind a 2022. évi költségvetés értékelése a számvevőszék számára.
 
Az ÁSZ a törvényben rögzített feladata mellett olyan új területeket is értékelni fog, amelyek eddig a látókörén kívül estek. Ilyen például a helyi önkormányzatok adóztatási tevékenysége, az önkormányzatok helyi iparűzési adóval kapcsolatos tevékenysége, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kisvállalkozások tételes adójával és a kisvállalati adóval kapcsolatos tevékenysége.
 
Természetesen ezek mellett olyan témák is bekerültek a 2021. első félév ellenőrzési tervébe, amelyek továbbra is érdeklődésre tartanak számot, valamint aktualitásukat tekintve kiemeltek. Ilyen a fertőző betegségek elleni lakossági védettség, a digitális állam fejlődése, illetve kutatás-fejlesztési források felhasználásának az értékelése.
 
Úgy gondolom, jelen helyzetre való tekintettel a fertőző betegségek elleni lakossági védettség az a téma, amely nemcsak hazánkban, de nemzetközi viszonylatban is kiemelt érdeklődésre tart számot, hiszen az egész világ küzd a pandémiával, és annak következményeivel. A fertőző betegségek elleni lakossági védettség ellenőrzésének a gondolata még 2019 őszén merült fel egy a visegrádi országok által tartott elnökségi találkozón. Akkor még a migrációból adódó kockázatok miatt került szóba. Látszódott, hogy a fertőző betegségek elleni átoltottság, minél keletebbre megyünk, annál inkább szerényebb eredményű. Magyarul egyre több olyan fertőző betegség jelenik meg Nyugat-Európában - beleértve akár Magyarországot is-, amelyek az emberek vándorlásával, az emberek munkavállalásával függ össze. Ekkor még a Covid-19 vírus egyébként nem látszódott, de azt gondolom, ez méginkább növelte a téma feldolgozásának szükségességét.
Ez után született megállapodás egy kooperatív nemzetközi ellenőrzésről, amelyben Magyarország együttműködő partnerként vesz részt.
 
A következő kiemelt téma a digitális állam fejlődése, amely ahogyan azt a bevezetőben is kifejtettem az ellenőrzések területén kiemelt fontossággal bír. Minél kiterjedtebb a digitális háttere az állami vállalatoknak, annál jobban csökken a tranzakciók átfutási ideje, amely nemcsak erőforrást és költséget csökkent, de biztonságosabbá teszi a feladatellátást is. Nemcsak az ÁSZ, de az egész állami szektor számára fontos, hogy alkalmazzuk és alkalmazkodjunk a digitalizáció adta lehetőségekhez, hiszen a fent említett előnyök külön-külön is jelentősek, de együttesen a teljes társadalomra hatással vannak.