Domokos László

Címke: foglalkoztatás

Figyelnünk kell a családjaink pénzügyminisztereire

Stabilitást kell adni a családoknak, megélhetést és foglalkoztatást. Ennek érdekében a kormánynak, az üzleti szférának és a családoknak is tudatosan és felelősen kell tervezni, beruházni és költeni. A transzformációs kihívások minden szférában új lehetőségeket és ezáltal új kihívásokat teremtenek, az ezekhez való alkalmazkodás eredménye lehet egy optimálisabb élet.
Elolvasom »

A minőségre kell helyezni a hangsúlyt

A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez – erről beszélt Domokos László az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Domokos László kitért arra, hogy az adómérséklés mellett a munkahelyteremtés is lényeges szerepet játszott az elmúlt évek gazdasági növekedésében. Úgy vélekedett: az á...
Elolvasom »

Domokos László: A foglalkoztatás és az adó mértéke a versenyképesség kulcsa

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke interjú keretében a versenyképességről, a legfontosabb gazdasági mutatókról beszélt. Hangsúlyozta: versenyképességi szempontból különösen fontos a foglalkoztatás és az adóterhelés.
Elolvasom »