Domokos László

Címke: Inforádió

Kiemelt jelentősége van az együttműködésnek

Azt szeretnénk elérni, hogy az állampolgárok érezzék, érdemes a Számvevőszékhez fordulni és megéri együttműködni velünk. Az ÁSZ az Országgyűlés ellenőrző szervezeteként nem egy hatóság, ezért nem is bírságol, helyette az intézmények vezetőit szólítja fel a hiányosságok pótlására, az Alaptörvényben meghatározott, célszerű működés feltételeinek megteremtése érdekében. Többek között erről beszéltem az Inforádiónak adott interjúban.
Elolvasom »

Interjú Domokos Lászlóval az Info Rádióban

Domokos László az Info Rádió Aréna című műsorának vendégeként a gazdaság fehérítésének fontosságáról beszélt. Az Állami Számvevőszék elnöke kifejtette: 2015-ben az ország gazdasága olyan kiemelkedő eredményeket ért el, melyek révén a várt 2 százalék helyett a tényleges GDP-növekedés végül 3,1 százalék lett.
Elolvasom »

Domokos László az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt

Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke március 1-jén, hétfőn. A beszélgetés alkalmával szó esett az állammenedzsment megújításáról, a felsőoktatás és a kórházak ellenőrzéseinek tapasztalatairól, valamint az állami és önkormányzati vállalatok integritás felméréséről is.
Elolvasom »