Domokos László

Címke: közszféra

„Jó gyakorlatok” konferencia – az eredményesség feltétele a közszférában

Március 21-én indult el a soron következő „Jó gyakorlatok” szeminárium sorozat. A konferencia és közpénzügyi vezetőképzés fókuszában a köztulajdonú gazdasági társaságok állnak. A résztvevőket az Állami Számvevőszék székházában fogadták, ahol Domokos László elnök nyitóbeszédével indult a szakmai konferencia.
Elolvasom »

Domokos László az Echo TV vendége volt

Az egészségügyi intézményeknél lefolytatott ellenőrzések tapasztalatairól beszélt Domokos László hétfő este az Echo TV-ben. Az ÁSZ elnöke az interjúban leszögezte: itt az ideje annak, hogy minőségi változás következzen be a közszférában, a hatékonysági szempontoknak meg kell jelenniük.
Elolvasom »

Domokos László: képzi az ÁSZ a közszféra vezetőit

Az eredményesség és az integritás elválaszthatatlan egymástól a közszférában – hangsúlyozta az Állami Számvevőszék elnöke, Veszprémben. Domokos László a megyei múzeumok ellenőrzési tapasztalatait, valamint az ellenőrzések hasznosulását ismertette a Megyei Jogú Városok Szövetségének éves közgyűlésén. Az ÁSZ elnöke kiemelte: a múzeumi vezetők és a fenntartó önkormányzatok példamutató módon együttműködőek a feltárt hiányosságok kijavításáb...
Elolvasom »