Domokos László Az Állami Számvevőszék Elnöke

Domokos László hírportál

Címke: eredményesség

Növelni kell a teljesítménymérést alkalmazó szervezetek számát a közszférában

Az ÁSZ 2020. május 18-án hozta nyilvánosságra a közszféra teljesítményméréséről szóló elemzést, amely rámutat: a jól teljesítő állam nem kerülheti meg a közfeladat-ellátás teljesítményének, eredményességének mérését, illetve folyamatos monitorozását, értékelését és ellenőrzését.
Elolvasom »

Domokos László: fejleszteni kell az emberek pénzügyi tudatosságát

A Pénzügyminisztérium hétéves nemzeti stratégiát dolgozott ki a hazai lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében. A stratégia célja, egy megfelelő pénzügyi tudással és attitűddel rendelkező lakosság nevelése, amely jelentősen elősegítheti az ország versenyképességének, hatékonyságának, valamint eredményességének növekedését.
Elolvasom »

„Jó gyakorlatok” konferencia – az eredményesség feltétele a közszférában

Március 21-én indult el a soron következő „Jó gyakorlatok” szeminárium sorozat. A konferencia és közpénzügyi vezetőképzés fókuszában a köztulajdonú gazdasági társaságok állnak. A résztvevőket az Állami Számvevőszék székházában fogadták, ahol Domokos László elnök nyitóbeszédével indult a szakmai konferencia.
Elolvasom »

Domokos Lászlóval jelent meg interjú a Magyar Időkben

"Tovább lehet faragni az adóterheken" címmel jelent meg interjú Domokos Lászlóval a Magyar Idők  online kiadásának gazdasági rovatában 2018. január 15-én. A portálnak adott interjúban Domokos László hangsúlyozta - szükséges a személyi jövedelemadó, a járulékok és a munkabérek után fizetendő vállalkozói közterhek további csökkentése, amelytől a reálbérek emelkedése és a családok anyagi biztonságának növekedése várható.
Elolvasom »

Partnereim