Domokos László Az Állami Számvevőszék Elnöke

Domokos László hírportál

Címke: Miskolci Egyetem

A teljesítményellenőrzés mércéje a hatásosság

„Az ÁSZ jövőbeni célja, hogy bővítse a teljesítményellenőrzéseinek a számát. Ehhez legfőképp célzottságra és tervezettségre van szükség.” Szombaton az ÁSZ és a Miskolci Egyetem közös képzésén a jövő teljesítmény ellenőreinek oktatása keretében a téma alapvető összefüggéseiről tartottam előadást. Célom, hogy elősegítsem a közös gondolkodást, amelynek következtében az ÁSZ a továbbiakban ezen az összetett területen is hatékonyan tudja ellá...
Elolvasom »

Képzés a teljesítmény ellenőrzés erősítéséért

„Elő kell segíteni, hogy a teljesítménynek megfelelő értéke legyen, miközben erősíteni kell a közpénzt költők ezirányú elköteleződését is. Gondos gazdálkodásra és hozzá kapcsolódó szakmai tudásra van szükség.” –mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának közszolgáltatási teljesítménymenedzser képzésének évnyitóján.
Elolvasom »

Közszolgáltatási elemző képzés a közpénzügyek védelmében

„Az öntanuló képesség magas értéket hordoz” – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke a negyedik alkalommal elindult közszolgáltatási elemző szakirányú továbbképzés tanévnyitóján.
Elolvasom »

Domokos László a Miskolci Egyetem diplomaosztóján

A Miskolci Egyetem 2019. február 7-én és 8-án tartotta meg diplomaosztó ünnepségét. Az egyetem végzősei közül a Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar, az Állam- és Jogtudományi Kar, Gépészmérnöki és Informatikai, a Gazdaságtudományi-, a Bölcsészettudományi- és az Egészségügyi Kar hallgatói vehették át oklevelüket az egyetem vezetőségétől. Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László is részt vett az ünnepségen és kösz...
Elolvasom »

A Miskolci Egyetem díszdoktorává választották Domokos Lászlót

A Miskolci Egyetem Szenátusa díszdoktori címmel tüntette ki Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét. A két intézmény 2015 novemberében írt alá együttműködési megállapodást a közpénzekkel, közvagyonnal való gazdálkodás színvonalának javítását, fejlesztését szolgáló képzés és kutatás feltételeinek megteremtése érdekében. A díszdoktori címet az ÁSZ elnöke a képzés első évét lezáró diplomaosztó ünnepség kereti között vette át.
Elolvasom »

Partnereim