Domokos László

Címke: ÁSZ

A honvédelmi miniszter értékelte az elmúlt négy évet

A Honvédelmi Minisztérium éves vezetői értekezletet tartott, amely rendhagyó volt, hiszen dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter nemcsak a 2021-es év, hanem az elmúlt négy év főbb eseményeit foglalta össze.
Elolvasom »

16 éves lett a Békéscsabai Irodalmi Estek

Ritka, ám rendkívül szerencsés az a helyzet, amikor egy zsúfolt, fontos feladatokkal tűzdelt hetet tartalmas kulturális programmal indíthatok. Ezért is volt nagy öröm számomra, hogy az estém a magyar irodalom jegyében telt, ráadásul egy olyan esemény keretében, amelynek elindításában  magam is részt vállaltam 16 évvel ezelőtt.
Elolvasom »

Bál az összefogás jegyében

Immár nyolcadik alkalommal került sor a báli szezon egyik fontos fővárosi eseményére, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szervezett Budapesti Székely Bálra. Idén is nagy örömmel vettem részt a rendezvényen, amely most is sikerrel varázsolta Székelyföld egyedülálló hangulatát és szellemiségét a Pesti Vigadó impozáns épületébe.
Elolvasom »

Dokumentumfilm az újjászületésről

Rendkívül érdekes és tanulságos kulturális élményben volt részem az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol az „ÉLŐ SZÓ – A magyar domonkosok 800 éve” című film bemutatóján vettem részt. A dokumentumfilm amellett, hogy betekintést enged a Domonkos Rend hosszú, megpróbáltatásokkal teli hazai történetébe, azt is bemutatja, hogy az újjászületés minden nehézség ellenére lehetséges.
Elolvasom »

A fenntartható versenyképesség kritériumai

A versenyképességnek nincs általános és mindenki számára egységesen elfogadott definíciója. „Egy nemzetgazdaság akkor versenyképes, ha a rendelkezésre álló erőforrásait optimálisan hasznosítja a lehető legmagasabb szintű, de még fenntartható jólét elérésére”. Ez a meghatározás összeköti a gazdasági versenyképességet a fenntartható jóléttel.
Elolvasom »