Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2020. első félévi ellenőrzési tervét Domokos László, az ÁSZ elnöke 2019. december 17-én, az Országházban adta át Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének. Az ÁSZ nagy hangsúlyt helyez a központi költségvetés és az állami vagyongazdálkodás ellenőrzésére, illetve megkezdi a hulladékgazdálkodás rendszerének ellenőrzését. Folytatódik a pártok, pártalapítványok, illetve az alapítványok és közalapítványok el...
Elolvasom »
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is részt vett a 42. alkalommal megrendezésre kerülő jelenlegi és egykori parlamenti képviselők, állami vezetők és miniszterek Tisztelt Ász! tenisztornáján. A kiélezett mérkőzéseket hozó teniszverseny egyben sportbarátok találkozójára is alkalmat adott.
Elolvasom »
A Magyar Pénzügyi - Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) Heves Megyei Szervezetének évzáró rendezvényén meghívott előadóként Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke bejelentette az ÁSZ legfrissebb "Az általános forgalmi adó csökkentés hatásai a fenntartható kifehérítés folyamatára" című elemzésének nyilvánosságra hozatalát, továbbá kifejtette a fogyasztást terhelő adók változásának központi költségvetésre gyakorolt hatását.
Elolvasom »