Domokos László Az Állami Számvevőszék Elnöke

Domokos László hírportál

Címke: pénzügyi tudatosság

Nagykövet lett az ÁSZ projektje

Immár hetedik alkalommal, az idén természetesen a digitális térben rendezik meg a Pénz7 nagyszabású eseménysorozatát, amelyen eddig már összesen 1,7 millió diákhoz jutottak el a pénzügyi kultúra meghatározó ismeretei. A Pénz7-et korábban kezdeményező és a rendezésben a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Bank és az EMMI mellett továbbra is érdemi részt vállaló Magyar Bankszövetség a többi résztvevővel egyetértésben a „Pénzügyi Kultúra Nagykö...
Elolvasom »

Kerüljön a megtakarítások gyümölcse a karácsonyfák alá!

A napokban hozta nyilvánosságra az Állami Számvevőszék annak az elemzésnek az eredményeit, amely az állampolgárok pénzügyi kultúrájának fejlesztését célzó hazai kezdeményezésekről mutat átfogó képet. Az elemzés tapasztalatairól, illetve a pénzügyi kultúra fejlesztésének a fontosságáról beszéltem a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Elolvasom »

Befektetési kalauz

A „Befektetések a járvány idején” című cikkben már felhívtam a kedves olvasók figyelmét a megtakarítások fontosságára, illetve ismertettem több fontos alapfogalmat. A következőekben olyan megtakarítási formákat szeretnék bemutatni, amelyek révén nem csupán megőrizni, de gyarapítani is tudják félretett pénzüket.
Elolvasom »

Hogyan lehet fogyasztóbarát egy személyi hitel?

Az Állami Számvevőszék elnökeként személyes felelősségemnek érzem a hazai lakosság pénzügyi tudatosságának az erősítését, ehhez kapcsolódóan pedig az olyan javaslatok megtételét, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a háztartások megfontolt pénzügyi döntések révén tudják anyagi biztonságukat erősíteni. Ezért is tartom fontosnak megosztani Önökkel gondolataimat az MNB minősített fogyasztóbarát termékcsaládjának új eleméről.
Elolvasom »

A modernkori számvevőszék arcai

„Az Állami Számvevőszék az ellenőrzési tapasztalatain alapuló megállapításaival, javaslataival, tanácsaival segíti az Országgyűlést, annak bizottságait, és az ellenőrzött szervezetek munkáját, amellyel elősegíti a jól irányított állam működését.” Ismerős passzus lehet ez azok számára, akik járatosak az Állami Számvevőszékről szóló törvény előírásaiban. De a gyakorlatban hogyan jelenik meg és mit jelent az ÁSZ fenti törvényi megfogalmazá...
Elolvasom »

Partnereim