„Innováció - az ellenőrzési szakma megújítása” címmel tartotta meg előadását az MPGE konferenciáján Domokos László. Az Állami Számvevőszék és a Magyar Pénzügyi - Gazdasági Ellenőrök Egyesületének elnöke a folyamatos változások természetes kezelésének szükségességéről, és a kezelés pénzügyi-gazdasági irányairól fejtette ki gondolatait előadásában.
Elolvasom »
„A jó állam építőkövei – 5 éves az Alaptörvény” címmel rendezett konferenciát október 13-án az Állami Számvevőszék. Megnyitó köszöntőjében Domokos László hangsúlyozta: Az új Alaptörvény elfogadása, a kapcsolódó sarkalatos törvényekkel együtt új időszámítás kezdetét jelentette a hazai közpénzügyek történetében. „Magyarország túljutott a válságon, és ma már az építkezés, a versenyképesség növelése felé halad” – jelentette ki az ÁSZ elnöke...
Elolvasom »
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke részt vett a Nemzetgazdasági Minisztérium és a brüsszeli Bruegel Intézetet szervezésében megvalósuló, Válságkezeléstől a gazdasági növekedés beindításáig című, Budapesten megrendezett konferencián.
Elolvasom »