Domokos László

Címke: hagyomány

Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Hagyomány már, hogy minden tavasszal újraéled a sajtkészítés mesterségének hagyománya Gyomaendrődön, ahol immár 23. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivált. A többnapos rendezvény ebben az évben is a gasztronómia, a hagyomány és a folklór együtteséról szólt, amelyet ez alkalommal is a helyiek vendégszeretete, valamint a térség kivételes természeti adottságai tettek még különlegesebbé.
Elolvasom »

Ismét megszervezték a kolbász hazai ünnepét

Egy év kényszerű kihagyás után, október utolsó hétvégéjén ismét megrendezték az ország egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a 25. Csabai Kolbászfesztivált. A rendezvény talán legnépszerűbb eleme, a kolbásztöltő verseny ezúttal ugyan elmaradt, a változatos programok, a finom ételek, illetve a város vendégszeretete azonban mindenkit kárpótolt.
Elolvasom »

Az embereknek szükségük van a hagyományokra

 „A hagyomány gyökér, megtartó erő, amely segít megkapaszkodni, segít embernek maradni a sokszor kusza és kegyetlen világban. A hagyomány olyan érték, amit a közösség megőrzésre és továbbadásra méltónak tart” -  írta Szarvas Város Napjának ünnepségére szóló levelében Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
Elolvasom »

Elindult a Komatál program

Domokos László, az ÁSZ elnöke fontosnak tartja a családok támogatását és a hagyományok ápolását is. Egy régi szokás felélesztésével egy rövid ideig gondoskodhatunk egy újszülött családjáról.
Elolvasom »

Kézműves Sörfesztivál Gyula városában

2019. június 7. és 10. között, második alkalommal került megrendezésre a gyulai Kézműves Sörfesztivál. A négy napos eseményen hazai és határon túli kézműves sörökkel várták a fesztiválozókat.
Elolvasom »