Magyarországon a hatalmi ágak mindegyikében kiépültek azok a rendszerek, amelyek hozzájárulnak a korrupciós helyzetek megelőzéséhez - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az állami, kormányzati és igazságszolgáltatási szervezetek vezetőinek korrupció visszaszorítása érdekében szervezett éves találkozóján, 2017. december 11-én. Hozzátette: az ÁSZ 2017-es Integritás felmérése is igazolja, hogy az öt évvel ezelőtti eredmény...
Elolvasom »
A kolozsvári közigazgatási konferencián tartott előadást Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, melynek témája az átláthatóság és kommunikáció szerepe volt a közszférában. Interjú keretében hangsúlyozta: közös érdek az átláthatóság, amit tanítani szükséges.
Elolvasom »
A Magyar Pénzügyi - Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) 2017. november 9-én és 10-én tartja Magyarország a modernizáció útján: Válság után - az integritás sodrában című konferenciáját. A kétnapos rendezvény fókuszban egyrészt azok az intézkedések állnak, melyek elősegítették a válságból való kilábalást, másrészt az előadók az integritás témakörét is körbejárják majd. Az idei témák fontosságát és aktualitását Domokos László, az Állami...
Elolvasom »