Domokos László

Címke: Állami Számvevőszék

Domokos László az ÁSZ 2017-es beszámolójáról

Október másodikán vitázott az Országgyűlés az Állami Számvevőszék 2017-es tevékenységéről. Domokos László expozéjában összefoglalta az ÁSZ 2017-es eredményeit és tapasztalatait.
Elolvasom »

Etikus vezetőképzési konferenciát nyitott meg Domokos László

Az ÁSZ szeptember 27-én rendezte meg „Fókuszban az állami vállalatok – konferencia és közpénzügyi vezetőképzés” című programját. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke nyitóelőadásában az állam tulajdonosi szerepvállalásának lehetséges fejlesztési irányait ismertette. A programon állami társaságok első számú vezetői hallhatnak gyakorlati példákat, fejlesztési lehetőségeket bemutató előadásokat az állami vállalatirányítással össze...
Elolvasom »

Domokos László az Echo TV vendége volt

Az egészségügyi intézményeknél lefolytatott ellenőrzések tapasztalatairól beszélt Domokos László hétfő este az Echo TV-ben. Az ÁSZ elnöke az interjúban leszögezte: itt az ideje annak, hogy minőségi változás következzen be a közszférában, a hatékonysági szempontoknak meg kell jelenniük.
Elolvasom »

Domokos László interjút adott a Magyar Időknek

Az Állami Számvevőszék a magyar egészségügy intézményeinek pénzügyeit, gazdálkodását ellenőrizte, melynek során számos szabálytalanságot azonosított. Valamennyi szakrendelő ellenőrzésénél feltárták a számvevők, hogy a vezetők nem tartották be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat, a kórházaknál pedig sokszor még csak leltár sem készült az egyes készletekről. Az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időknek adott interjújában az egészsé...
Elolvasom »

Domokos László a Magyar-Kínai Gasztronómiai Napok borvacsoráján

A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége a Pekingi Magyar Kulturális Intézet védnökségével közösen rendezte meg az idei Magyar - Kínai Gasztronómiai Napokat, Gyomaendrődön. Az eseményre Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is meghívást kapott.
Elolvasom »