Domokos László

Címke: Állami Számvevőszék

Bilaterális találkozó a kínai számvevőszéki delegációval

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, hivatalában fogadta Mr. LI Xiaozhongot, a kínai számvevőszék alelnökét és kíséretét 2018. május 22-én, Budapesten. A szakmai találkozó központjában elsősorban a két ország közötti tapasztalatcsere állt, a megbeszélésen kiemelt figyelmet kapott a magyar illetve a kínai számvevőszékek szerepe a ’jól irányított állam’ elősegítésében, illetve a legfőbb ellenőrzési intézmények által biztosított ...
Elolvasom »

Domokos László a Ma reggel vendége volt

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke 2018. május 22-én az M1 Ma reggel című műsorában beszélt a versenyképesség egyik kulcsáról, a gazdaság fenntartható kifehéredéséről. Az ÁSZ elnöke a műsorban is kiemelte: a növekvő adóbevételeket az adók és járulékok további csökkentésére érdemes fordítani, ami növeli a vállalkozások versenyképességét és több jövedelmet hagy a dolgozó családoknál.
Elolvasom »

Domokos László is részt vett a miniszterek ünnepélyes eskütételén

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is részt vett az Országházban, a miniszterek ünnepélyes eskütételén 2018. május 18-án, pénteken.
Elolvasom »

Domokos László fogadta Szita Károlyt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szakmai megbeszélésen fogadta Szita Károlyt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét. Kiemelte: a megyei jogú városok gazdasági társaságainál végzett számvevőszéki ellenőrzések összességében megnyugtató képet mutattak. Felhívta továbbá a figyelmet az ÁSZ öntesztjeire, valamint etikus vezetőképző programjára is. Szita Károly, az MJVSZ elnöke hangsúlyozta: a megyei jogú városok történelmi ...
Elolvasom »

Elnöki interjú a Világgazdaságban

A gazdaság alakulásáért mindannyian felelősek vagyunk – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban. Hozzátette: a gazdaság nem egy felülről irányított rendszer, hanem egy organikus szervezet, melynek belső egyensúlyára minden szereplőnek (állam, gazdasági szereplők, háztartások) óriási hatása van.
Elolvasom »