Domokos László

Átadták a Nemzet Művésze díjakat

2021. 11. 06.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, ebben az esztendőben is november 5-én, a Magyar Művészeti Akadémia „születésnapján” adták át a Nemzet Művésze díjakat. A legrangosabb hazai művészeti elismerést idén hat olyan művésznek ítéltek oda, akik sok évtizedes tevékenységükkel számos felejthetetlen pillanatot okoztak közönségük számára.

Az Alaptörvényről beszélni mindig ünnep

2021. 11. 04.
Az Állami Számvevőszék immár 151 éve a közpénzek őre. Ebből az utolsó közel 10 évben az Alaptörvény által rögzített jogi keretek között végezhettük a munkánkat. Visszatekintve az elmúlt évtizedre, büszkén mondhatom, hogy az Alaptörvény rendelkezései lehetőséget és motivációt adtak arra, hogy feladatainkat még eredményesebben teljesítsük.

Ismét megszervezték a kolbász hazai ünnepét

2021. 10. 31.
Egy év kényszerű kihagyás után, október utolsó hétvégéjén ismét megrendezték az ország egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a 25. Csabai Kolbászfesztivált. A rendezvény talán legnépszerűbb eleme, a kolbásztöltő verseny ezúttal ugyan elmaradt, a változatos programok, a finom ételek, illetve a város vendégszeretete azonban mindenkit kárpótolt.

Lakossági megtakarítások az államadósság finanszírozásában

2021. 10. 30.
A magyar államadósság alakulása és finanszírozásának kérdése folyamatosan aktuális téma, azonban bizonytalan globális gazdasági és pénzügyi helyzetben megnő a biztonságos finanszírozás jelentősége. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ennek megteremtésére a lakossági, azaz belső finanszírozás egy kiváltképp lényeges elem, mivel ezen jövedelmek nagy valószínűséggel országon belül maradnak, stabilitást adva a finanszírozásnak. A megtakarítá...

Az ÁSZ elnöke alelnöknek kérte fel dr. Karas Monikát

2021. 10. 30.
Novembertől két alelnök támogatja az Állami Számvevőszék elnökének munkáját. Az Állami Számvevőszék az elmúlt időszakban dinamikus hatásnövekedést ért el, négy év alatt megtízszerezte az ellenőrzött szervezetek számát, illetve tevékenysége fókuszába helyezte az ellenőrzött szervezetek vezetőinek támogatásának erősítését, ezen többletfeladatok minőségi ellátásához, a közfeladat-ellátás hatékonyságának javulásához, illetve a minőségi pénz...